Zsigmond István portréfestő honlapja - Zsigmond István portraitist website

A költészet beszélő festészet, a festészet néma költészet.

titok.jpg

Pengeélű arcok,

délutáni temetések,
másnaposan vigyorgó
szótlan, meleg kocsmák.
Néhány vonallal megrajzolt
suta gondolatok.

-A kép festi a festőt.-

 

 

Tisztelt Látogató!

Köszöntöm weboldalamon.

Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam:

A nevem Zsigmond István. 1964-ben születtem Budapesten. Az 1990-es évek eleje óta foglalkozom rajzolással, festéssel, írással és zenével. 1995-ben jelent meg első verseskötetem "Trágár kocsisok bakján" címmel. Alapító tagja vagyok az X-Art és a Poly art egyesületeknek, valamint a SZAK Studio művészeti társulásnak. Százhalombattán és Érden élek és alkotok immár 25 éve. Számos csoportos- és önálló kiállításon szerepeltem munkáimmal. Képeimet egy általam kifejlesztett technikával készítem, amely magába foglalja a hagyományos akvarellfestést és a digitális technológia által nyújtott lehetőségeket. A kész festmény az úgynevezett giclée technika segítségével kerül végleges, kézzel fogható formába.

Kriszta

 

Dear visitors!

Welcome to my page.

Let me introduce myself:

My name is István Zsigmond. I was born in 1964 in Budapest.

Since the beginning of the 1990's I paint, draw and compose music too. In 1995 I published my first book of poems titled „Trágár kocsisok bakján“ („On the dickey seats of nasty dickey’s”).
I am the founding member of the X-Art and the Poly art association and also the SZAK Studio art company.
I live and create in the cities called Százhalombatta and Érd (in Hungary) for more than 25 years.
I have attended on numerous exhibitions.

My pictures are made with a special technique, that I invented. This special technique includes both the traditional aquarelle and the modern digital techniques' as well.
The final touch on my pictures made with a technique called giclée.

 beauty

 

Liebe Besucher!

Willkommen auf meiner Seite!

Erlauben Sie mir, mich kurz vorzustellen:

mein Name ist István Zsigmond, ich wurde 1964 in Budapest geboren.

Seit Anfang der 90er Jahre beschäftige ich mich mit Zeichnung, Malen, Schreiben und Musik. 1995 erschien mein erster Gedichtband mit dem Titel „Trágár kocsisok bakján“ („Auf dem Bock der unflätigen Kutscher“).
Ich bin Gründungsmitglied der Vereine X-Art und Poly art, außerdem des Kunstvereins SZAK Studio.
Ich wohne in Százhalombatta und Érd (in Ungarn) schon 25 Jahre.
Mit meinen Werken bin ich in zahlreichen Gruppen- und Selbstausstellungen aufgetreten.

Ich mache meine Bilder mit einer von mir entwickelten Technik, die die herkömmliche Aquarellmalerei und die von der digitalen Technologie gebotenen Möglichkeiten beinhaltet.

Das fertige Gemälde wird mithilfe der sogenannten Giclée-Technik in eine endgültige, greifbare Form gebracht. 

 

 

További képeim:

http://www.flickr.com/photos/istvan-zsigmond/

http://www.kepafalon.hu/muvesz.php?mid=7008

 https://www.facebook.com/Zs.I.D.Art

https://www.facebook.com/istvan.zsigmond.75

https://www.facebook.com/Zsigmond.Portrait/?fref=ts

 

István Zsigmond

 

 


Festő-művész linkgyűjtemény

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 7
Heti: 50
Havi: 347
Össz.: 91 435

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal - Main page
Zsigmond István portréfestő honlapja - Zsigmond István portraitist website - © 2008 - 2024 - zsigmondistvan.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »